2012. május 12., szombat

Joghurt torta

Kedves olvasók!

Hosszú-hosszú csend és mozdulatlanság után úgy döntöttünk, felélesztjük a blogot, és kis átalakítással megkíséreljük növelni a saját aktivitásunkat. Mint látjátok, a dizájnváltozás mellett kiszélesítettük a leendő recepttárunkat is, mostantól nem csak sütikkel, de minden mással is igyekszünk majd kísérletezni, hogy megoszthassuk a jobbnál jobb - esetenként pedig kevésbé jó - recepteket. Az egyes menüpontok alatt betűrendben megtalálhatjátok mintegy tartalomjegyzékként az eddig lejegyzett alkotásainkat, A fakanál mögött menüpontban pedig egy kis bemutatkozást olvashattok rólunk, vagyis kedvenc konyhatündéreitekről. :D

A megújult blog első bejegyzéseként rögtön egy lelkes vendégtündér receptjét tárjuk elétek. Fogadjátok szeretettel Jane ínycsiklandó tortareceptjét!


Hozzávalók: 
• 5dl natúr joghurt 
• 3dl tejszín 
• 2 evőkanál zselatin 
• 7-8 evőkanál kristálycukor 
• pár szem gyümölcs 
• háztartási keksz 


Elkészítése: 
A joghurtot, a cukrot, és a zselatint összekeverjük és állandó keverés mellett felmelegítjük, majd lehűtjük. Felforralni nem szabad! 
Közben felverjük a tejszínt, és a kihűlt masszával összekeverjük. 
Folpackkal bélelt őzgerincformába öntjük, a gyümölccsel együtt. A tetejére háztartási kekszet teszünk, majd betesszük a hűtőbe. 

Személyes: 
- A 2 evőkanál zselatin = egy zacskó Horváth Rozi zselatinnal (kék zacsis). 
- Nem tettem rá kekszet, mert ahhoz kellett volna várni vele másnapig :) 
- Fél literes Meggle cukrászhabot használok mostanság, ezt egyszerre felvertem és kb 3 dl-t tettem a johurthoz, a többivel kentem le a tetejét. 
- Nincs őzgerincem, jénai tálba töltöttem és kb 2 óra múlva ehető állagúra hűlt, igen kiadós adag :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése