2012. november 20., kedd

Söröskorsó torta, marcipánnal


Itt a tél és szülinap szülinap hátán a családomban. Valami különleges és vicces tortát szerettem volna készíteni rokonomnak, akinek eddig még nem adtunk saját készítésű tortát szülinapra, maximum más alkalomkor. A nagy gondolkozásban eszembe jutott, hogy megint fogadtak tesómmal 10 gombóc fagyiba tesóm felé, felé pedig korsó sörökben. Így adta magát a torta formája :D

A tésztát most én készítettem el. Egyszerűt szerettem volna és nekem a piskóta soha, de soha nem jön fel, ezért most kipróbáltam az 1 tojásos piskótát, ami gazdaságosabb egy picivel, mint az x tojásos.

Tészta:

1 tojás
1 csomag sütőpor
5 dkg margarin
25 dkg cukor
25 dkg liszt
2,5 dl tej

A tojás a cukorral és a margarinnal habosra keverjük. Tényleg habosra! Aztán ehhez hozzátesszük a lisztet és a sütőport, majd a tejjel simára keverjük. 20-25 percig sütjük tűpróbáig. Közben nyugodtan ki lehet nyitni a sütőt nem úgy, mint a sima piskótánál. Nagyon fincsi tésztát kapunk.

A én egy nagy tepsit sütöttem dupla adag tésztával és egy sablon segítségével vágtam ki a köröket. Nem lettek túl szabályosak, akárhogy szerettem volna, így akinek van rá lehetősége nagy kör kiszúrót használjon, vagy süssön több kicsi tortácskát. A 18-as kapcsos forma szerintem pont jó hozzá és csak kettőt kell belőle sütni. Mert akkor nem lesz puklis a marcipán borítás, ha szép sima.

Töltelékem túró volt. Ebből a korábbi sütiből: Túrós-meggyes

Krém: 
15 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 vaníliás cukor
50 dkg túró

Ezeket összedolgozzuk, úgy hogy előtte jól összetörtük túrót.
Kevesebb vajjal szerintem jobb a krém, illetve most tettem bele mazsolát is, mert én nem akartam enni belőle és az ajándékozott imádja, de végül csak meg kóstoltam :D
Egy estét a hűtőben hagytam, hogy beton legyen és könnyebb legyen a marcipán borítást rátenni, meg magas is volt, így egy hurkapálcát raktam a közepére, hogy egyenes maradjon, de így is kicsit ferde lett.

Marcipán
Készen vettem 30 dkg napsárga marcipánt. Nem volt túl nagy torta, így pont elég volt ez a mennyiség hozzá.
A marcipánt kicsi porcukron kell elnyújtani, azután hogy jól átgyúrtuk kézzel. Le kell vele borítani és elsimítani a ráncokat. A fogó részt fogpiszkálóval rögzítettem, mert elég nagy darab volt, viszont nem volt kedvem cukormázat kikeverni.
A torta köré vajkrémet kentem, hogy a marci puha maradjon. A marcipán se szereti a tejes, gyümölcsös krémeket. 

Hab
Egy habport felvertem 1,5 dl tejben. Tettem hozzá vaníliás cukrot, meg reszeltem bele citromhéjat  hogy az íz passzoljon a túróhoz. ezt is egy este hagytam állni, de azonnal is használható.




2012. november 14., szerda

Méhcsípés torta




Elég régen sütöttem (azt hiszem újra be kéne szervezni egy étkezés erejéig), de nagy sikere volt! :)

Málnás csoda




Ez az egyik kedvenc nyári édességem. Sütni sem kell - megússzuk a 40°C-ban való sütögetést -, és gyorsan megvan, csak azt kell kivárni, amíg megdermed. Ezt gyorsíthatja a mélyhűtő használata. :)

Házi pizza



Szeretek pizzát sütni. Gyorsan megvan, laktató, végtelenségig variálható, és mindenki szereti. :D Ja és rendkívül egyszerű!

Csokis halál



Azt hiszem ehhez nincs mit hozzáfűzni. :D Egy. max két szeletnél többet nem ajánlott megenni, mert abból fetrengés lesz. De egyszerűen nagyszerű! :)

Mogyorókrémes piskóta



Tömény inzulinbomba. Halálos adag. De ellenállhatatlan. :D

Kukoricaliszt-változatok



Tavasszal volt szerencsém eljutni Erdélybe. Ott ettem életemben először puliszkát. Miután hazajöttem, hetekig ettem valamilyen formában, annyira rákattantam. :D

Gőzgombóc




A családi főfőfő kedvenc! Papámat ezzel bármikor le tudom venni a lábáról. :D Vagyis leginkább október és március között, mert utána nagyon mazochistának kell lenni ahhoz, hogy valaki élvezze a gőzben állást nyáron.


2012. október 8., hétfő

Tank torta


Barátnőm bejött hozzám a boltba azzal az ötlettel, hogy a barátja szülinapjára tudnánk-e csinálni egy tank alakú tortát, mert az említett úriember szereti őket. Több se kellett szárnyalt a fantáziánk és egyik nap megvalósításra került.
Egy kizáró körülmény volt, marcipán bevonatos nem lehet, mert nem szereti a barátja. Ezért a fondant mellett döntöttünk, hátha azt szereti, amivel korábban már volt tapasztalatom. (magáról a fondantról hamarosan írok egy terjedelmesebb bejegyzést :))

Magát a receptet nagyon egyszerűre vettük és gyorsra, mert sajnos nekem csak pár órám volt szabad aznap. Kész, bolti piskótából dolgoztunk, illetve barátnőm a lepkés citromtorta krémjével szerette volna megtölteni, mivel előtte torta csere volt és én azt készítettel el neki, így azzal se kellett sokat bíbelődni, 5 perc alatt összedobtuk.

Az ilyen formatortáknál a legfontosabb lépés, hogy a piskótából kialakítsuk a megfelelő formát. Nekem nem sokat kellett ezen agyalni, mert barátnőm már kész tervel fogadott, így a következőképp illesztettük össze a szeleteket (sajnos közben nem készítettünk képet, így ezzel a kis ábrával kell beérjétek)


Összesen öt piskóta rétegünk volt. Alul volt egy közepes méretű (ami ugyanolyan hosszú volt, mint a felett lévő, csak az oldalából vágtunk kicsit be, ahova a kerekeket tesszük majd), aminek a tetején volt két nagy szelet, végül ennek a tetején két kisebb réteg, hogy legyen hol kibújnia a képzeletbeli emberünknek. :D
A biztonság kedvéért vettünk egy 10 dkg-os marcipánt, amiből díszeket tudunk csinálni, ha nem lesz elég a fondant, ami jó ötletnek bizonyult, mert tényleg csak pár csíkunk marad a 25 dkg-ból.
Szép vékonyan porcukron elnyújtottuk a fondantot és beborítottuk vele a már megtöltött, körbekrémezett piskótánkat. Sajnos voltak szépséghibái a borításnak, de minél többször csinálunk ilyet annál szebb lesz, illetve a díszekkel el lehet fedni a hibákat. :) Ételfestékkel festettük rá a foltokat.



A legvégső simítás az ágyú volt. Bevontuk fondanttal egy kis méretű tűzijátékot és a hatás egy szép tankocska lett, ami csillagokat szór.






Málnatorta


Egyik nap voltunk piacon és találtam iszonyat szép málnát, marha jó áron. Nyáron akartam készíteni valami málnásat, de csilliárdokért nem fogok venni, ezért most vettem és lefagyasztottam, mert nem volt szabad pillanatom belátható időn belül.

Egészen egyszerű a recept, aki már csinálta, kapja elő a lepkés citromtorta receptemet. A citrom helyett kb. 15 dkg málnát pépezz össze és azt tedd bele. Én 5 dkg málnát csak úgy beledobáltam, hogy nagy darabok is legyenek a szeletekben, de több málna is belemehet, hogy még fincsibb legyen.
Aki fagyasztott málnával dolgozik mint én, az csepegtesse le előtte és úgy pépezze :)


Nagyon mutatós és fincsi lett a süti, viszont valamivel finomabb nekem citromosan. :)


2012. október 5., péntek

Okonomiyaki


Még pár éve az egyik kedvenc doramámban láttam, hogy a két főhős, eszi ezt az ételt. 
(Ami a videóban van, nem az a jelenet, ami kerestem,(ott kikeverik és megsütik) de ebben az étteremben többször is megfordult a két szereplő és mindig más fázisban van a kaja. :D Itt éppen csak sült előttük és a végén Nakatsu bele eszik.)


Akkor még annyira nem foglalkoztam vele, (bár nagyon csorgott a nyálam, amikor láttam, hogy készítik) és nem is kerestem utána, de nem rég egy twitter bejegyzésben láttam meg az ételt újra. Rákerestem és mivel nagyon egyszerű elkészíteni, még aznap hozzá is láttam.

Az első próbálkozás kicsit túl káposztásra sikeredett, mert ami alapján készítettem annyit írt egy fej káposzta (nekem 1,3 kg volt a káposztám xD) és miután kerestem egy angol receptet, rádöbbentem, hogy nem éreztem rosszul, hogy sok benne. :D Mivel másnapra is maradt a káposztából, és mivel még nagymamám is azt mondta rá finom, ebédre újra megcsináltam, az angol recept alapján, és ez tényleg nagyon jó lett. Íme a recept, és az én tanácsaim:

Hozzávalók:
- 300 g  fejes káposzta
- 2 tojás
- 1 csésze / 100 g liszt
- víz
- bacon
- só
- 3-4 szál újhagyma
- majonéz, ketchup ízlés szerint

A fenti grammok nagyjából két közepes méretű tányérnyi okonomiyakihoz elegendőek.

A két tojást összekeverjük, és hozzáadjuk a lisztet.  Lágy (ne legyen túl folyós, se túl sűrű) tésztát készítünk, úgy, hogy az előzőekhez vizet adunk. A tészta többféle lehet, mivel sok japán pizza variáció van, sokan úgy készítik, hogy nem keverik ki belőle a liszt csomókat.
Ehhez a lágy tésztához adjuk hozzá a felszeletelt (torzsájától megszabadított) káposztát, és a karikára vágott újhagymát, meg esetleg egy kis sót.

Serpenyő aljára egyenletesen elosztva bacont helyezzünk és pár másodpercig hagyjuk pirulni. Erre a baconre helyezzük rá, a fenti keveréket, kör alakban.
Ne púpozzuk fel túlságosan a káposztás masszát, mert akkor nem fog átsülni, de túl vékonyra se hagyjuk.
Ha látjuk, hogy barna, vagy barnul az alja, egy határozott mozdulattal fordítsuk meg. Kicsit nehéz megfordítani, de nem lehetetlen, ha jól megsült az alja.
A másik oldalát is barnulásig sütjük, majd tányérra csúsztatjuk.
A tetejét ketchuppal és majonézzel díszítjük gazdagon.

Ez lenne az okonomiyaki alap recepje. Ehhez bármit hozzá adhatunk. Például sajtot reszelhetünk a tetejére, vagy más húst is használhatunk a bacon mellé, esetleg fűszereket keverhetünk a tésztájába.

Igazán finom, és laktató. :D

Jó tanácsok: 
- én nem raktam se olajat, se zsírt a serpenyőmbe, mert nem is kell, te se tedd! viszont ne a legrégebbi lábasban csináld, mert abban lehet leragad. Én a palacsintasütőnket használtam, annak a mérete és alakja is pont az okonomiyakihoz való.
- ne várd meg míg megszárad a tészta a tálban, amiben kikeverted, mert életed végéig vakarhatod utána. :D

2012. október 2., kedd

Muffin, izé cupcake :D


Régóta terveztem ezt a bejegyzést, mert mindenki panaszkodik, hogy akarnak valami egyszerű sütit készíteni, de a muffin, amit sütnek folyton összeesik vagy rossz a tészta íze. De kellett egy kis képanyag hozzá. Most elétek tárom az általam ismert legjobb muffin tészta receptet. Mindenkinek ezt szoktam ajánlani, mert bármit bele lehet tenni és maximum akkor lehet elrontani, ha kevesebb lisztet tesztek bele, mint az előírt mennyiség. Bármit belelehet a tésztába keverni ízesítésnek! Arra kell vigyázni, hogy miután beletetted a kiválasztott cuccot, meg kell nézni az állagát, hogy változott-e. Mert ha hígabb lett, akkor számítani kell rá, hogy nem lesz szép magas, vagy ha túl híg, akkor alacsony lesz, illetve a papír nehezen lefejthető lesz róla.  Tegyünk bele egy nagyon pici lisztet és máris javul az állaga. :)
Illetve, ha tesztek bele csokit, de folyton leülepszik az aljára, akkor ajánlom a vastagabb muffin papírt, vagy sütés közben lévő belenyomkodást :D


Ez egy standard méretű 12 db muffin-hoz, vagy 24 db minimuffin-hoz elég. Ízesítés mennyiségétől függően lesz belőle plusz 3-4 db.

Recept: 
1 egész tojás
15 dkg cukor
15 dkg vaj/margarin
1,5 dl tej
28 dkg liszt
1 cs. sütőpor

Tojást és a cukrot habosra keverem. Ezután, minden hozzávalót beleteszek. Arra kell figyelni egyedül, hogy a  vajat olvasztott állapotban kell beletenni, mert könnyebb elkeverni és jobb lesz az állaga. Én egyszer kipróbáltam a teavajat, de általában Ráma margarint használok. Talán a Ráma picivel jobb, mert sütőmargarin, illetve kevésbé hígítja a masszát.
Tehettek ételfestéket is a tésztába, hogy színes pamacsokat kapjatok :)



           Harci puffancsok!!!



2012. szeptember 14., péntek

Túrófánk



A mai nap valami fincsi édességet akartam készíteni és a túrófánk jutott eszembe, mert nagyon szeretem. Számomra akkor a legjobb, amikor pont úgy sül meg, hogy a belseje még nyers, de ugye egyén válogatja. :D
Többféleképpen kipróbáltam már, de ez a legjobb recept és kiadósabb, mint más fajták :)


Hozzávalók:

25 dkg túró
25 dkg liszt
1 tk szódabikarbóna
3 egész tojás
1 kis doboz tejföl
3 ek cukor

olaj (sütéshez)
porcukor (bundának)

Ez a mennyiség 4 embernek bőven elég. Ha nagy étvágyúak akkor 3 :D

Elkészítés:


Törd össze a túrót villával. Én nem szoktam nagyon neki esni, szeretem ha vannak benne nagy túródarabok. Aztán a lehető legegyszerűbb lépés jön, tedd bele a többi hozzávalót. Mindegy mi a sorrend. Majd alaposan keverd össze. Egy elég sűrű tésztát kell kapj. Én kanállal szoktam az olajba adagolni. Az olaj annyi legyen, hogy tudjon kicsit lebegni. Takarék lángon kell sütni, mert a külseje megéghet, míg a belseje teljesen nyers marad. Miután kész lettek azonnal porcukorba kell hempergetni. Valamikor csak épp megmutatom neki, valamikor jól bebundázom, de mással is lehet tálalni, pl. lekvárral vagy valamilyen szósszal, de akkor itatóspapírra szedjük ki őket.



Egészségetekre!

2012. június 27., szerda

Szezámmagos csirke pirított zöldséges tésztával, avagy borsóból és szezámmagból sosem elég!

A nagy hőségre való tekintettel kitaláltuk, hogy pinceparty-t csapunk (a szobámban kifejezetten kellemes hőmérséklet uralkodik), amihez ugye megfelelő menü is dukál. Mivel mindannyian értékeljük az ázsiai konyha remekeit, így esett a választásunk két, kínai éttermekben is kapható étekre: a pirított zöldséges tésztára és a szezámmagos csirkére.
Kötényeket fel!

Pirított zöldséges tészta

A zöldség bármi lehet, ízlés kérdése. Mi egy kevés káposztát, hagymát, répát és cukorborsót használtunk. A tészta pedig egyszerű spagetti tészta volt (mert ez volt otthon, és mert minek bonyolítani?).
Saját munkánk megkönnyítésének érdekében célszerű előre felvagdosni a zöldségeket, így csak folyamatosan adagolni kell a serpenyőbe. Szóval felvágjuk a zöldségeket (én csík mintát választottam) és feltesszük főni a tésztát.
A hagymát megpirítjuk egy kis olajon/vajon, megsózzuk, majd mikor elérte a kellő puhaságot és barnaságot, hozzádobjuk a répát, kicsit később a káposztát, a legvégén pedig a borsót. A fűszerezés szintén ízlés kérdése. Amit mi használtunk: só, bors, vegeta, és természetesen szójaszósz! Ha megfőtt a tészta, összekeverjük a zöldségekkel és picit még együtt pirítjuk őket. 

Szezámmagos csirke

Ehhez nem kell más, mint csirkemell (a mennyiség tőletek, illetve vendégeitek éhségétől függ), liszt, étkezési keményítő, olaj, tojás, sütőpor, , víz, ketchup, méz, chili/erős pista.
A husikat felkockázzuk falatnyi darabokra. Ez után elkészítjük a bunda tésztáját. Egy egész csirkemellhez kell kb 6 ek. liszt, 3 ek. étkezési keményítő, fél csomag sütőpor, 1 tojás, egy csipet só, 1 ek. olaj és annyit víz, hogy egy kicsit sűrűbb palacsintatészta-szerű masszát kapjunk. Ebbe beleborítjuk a husikat, átkeverjük, lehetőleg úgy, hogy mindenhol befedje őket a tészta. 
Majd az előre felforrósított olajban aranybarnára sütjük őket. (Figyelem! Villanytűzhely esetében ellenőrizzük, hogy bekapcsoltuk-e a gépezetet! Valamint nem érdemes egyenként pakolászni az olajba a husikat, ugyanilyen eredményesek - és hatékonyabbak - leszünk, ha kanállal belemerjük és az olajban kicsit szétválasztjuk őket.)
A mázat is érdemes a sütés előtt elkészíteni, így van idő kóstolgatni és alakítgatni rajta. Mi hasra ütés szerűen nyomtunk a tálba ketcsupot, mézet és erős pistát, és egy kevés őrölt chilit. A szezámmagot egy kicsit megpirítottuk, majd az egészet összekevertük.
A megsült csibéket még melegen átforgatjuk a mázban.

(Az eredeti receptet itt találtuk: http://olcso-receptek.hu/csirke/kinai-szezammagos-csirke/)

S akkor lessünk be a konyhába és a folyamatokba:









Jó étvágyat kívánunk! :)

2012. június 10., vasárnap

Lepkés citromtorta


Mindenáron sütni szerettem volna ma valamit. Vagyis nem sütni, hanem valami sütit készíteni. Szinte minden nap sütis kellékek között vagyok, így teljesen rám ragadt a süti készítési láz. A lázam első terméke ez a torta, amit az új lepkés kiszúrómmal díszítettem, sütés nélkül :D


Hozzávalók:
2 citrom
25 dkg porcukor
1 nagy doboz tejföl
1 vaníliás cukor
2 zacsi habpor
2 zacsi babapiskóta
4 dl tej
1 zacsi habfix


Elkészítés:
3 dl tejben kemény habbá vered a habporokat. Én tettem hozzá habfixet is, hogy keményebb legyen a krém, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. (következőleg zseléfix port is teszek a krémbe és akkor tényleg beton lesz)  A kész habhoz hozzáteszed a porcukrot, van.cukrot, a két citrom reszelt héját, az egyik citrom levét (szerintem mindkettő is hozzámehet, ha valaki nagyon citromosan szereti) és a tejfölt. Lesz belőle egy viszonylag sűrű masszád.
A maradék tejjel megkenegeted a babapéket. Alulra babapé, fölé krém stb. Kb. 4-5 órára hűtőbe kell tenni, hogy szép szilárd legyen.
Érdemes kapcsos tortaformát használni hozzá, mert azt csak le kell csatolni és könnyen szeletelhető. Bár tortakarikával se lehet elrontani. Nekem a fenti hozzávalók egy 22 cm-es tortához lettek elegendőek.


Lepkék:
Hagytam egy kis krémet, abba tettem ételszínezőt, persze a Tescós 81 Ft-os sose lesz piros, sőt bármihez teszed mindent felhígít, na, de ez volt itthon... Az előzetes elvárásoknak megfelelően felhígította a krémet, de a itthoni fogyasztáshoz díszítésnek megfelelt. Belemártottam a kiszúróm végét, amire ragadt annyi krém, hogy a fehéren nyomot hagyjon. Ezzel kijelöltem a lepkék helyét, majd kiskanállal feltöltöttem azokat, amik szimpik voltak. Kicsit nyomi lett a feltöltés, de már nem volt idő piszmogni :D

Citromra fel!

2012. május 12., szombat

Joghurt torta

Kedves olvasók!

Hosszú-hosszú csend és mozdulatlanság után úgy döntöttünk, felélesztjük a blogot, és kis átalakítással megkíséreljük növelni a saját aktivitásunkat. Mint látjátok, a dizájnváltozás mellett kiszélesítettük a leendő recepttárunkat is, mostantól nem csak sütikkel, de minden mással is igyekszünk majd kísérletezni, hogy megoszthassuk a jobbnál jobb - esetenként pedig kevésbé jó - recepteket. Az egyes menüpontok alatt betűrendben megtalálhatjátok mintegy tartalomjegyzékként az eddig lejegyzett alkotásainkat, A fakanál mögött menüpontban pedig egy kis bemutatkozást olvashattok rólunk, vagyis kedvenc konyhatündéreitekről. :D

A megújult blog első bejegyzéseként rögtön egy lelkes vendégtündér receptjét tárjuk elétek. Fogadjátok szeretettel Jane ínycsiklandó tortareceptjét!


Hozzávalók: 
• 5dl natúr joghurt 
• 3dl tejszín 
• 2 evőkanál zselatin 
• 7-8 evőkanál kristálycukor 
• pár szem gyümölcs 
• háztartási keksz 


Elkészítése: 
A joghurtot, a cukrot, és a zselatint összekeverjük és állandó keverés mellett felmelegítjük, majd lehűtjük. Felforralni nem szabad! 
Közben felverjük a tejszínt, és a kihűlt masszával összekeverjük. 
Folpackkal bélelt őzgerincformába öntjük, a gyümölccsel együtt. A tetejére háztartási kekszet teszünk, majd betesszük a hűtőbe. 

Személyes: 
- A 2 evőkanál zselatin = egy zacskó Horváth Rozi zselatinnal (kék zacsis). 
- Nem tettem rá kekszet, mert ahhoz kellett volna várni vele másnapig :) 
- Fél literes Meggle cukrászhabot használok mostanság, ezt egyszerre felvertem és kb 3 dl-t tettem a johurthoz, a többivel kentem le a tetejét. 
- Nincs őzgerincem, jénai tálba töltöttem és kb 2 óra múlva ehető állagúra hűlt, igen kiadós adag :)