2012. június 27., szerda

Szezámmagos csirke pirított zöldséges tésztával, avagy borsóból és szezámmagból sosem elég!

A nagy hőségre való tekintettel kitaláltuk, hogy pinceparty-t csapunk (a szobámban kifejezetten kellemes hőmérséklet uralkodik), amihez ugye megfelelő menü is dukál. Mivel mindannyian értékeljük az ázsiai konyha remekeit, így esett a választásunk két, kínai éttermekben is kapható étekre: a pirított zöldséges tésztára és a szezámmagos csirkére.
Kötényeket fel!

Pirított zöldséges tészta

A zöldség bármi lehet, ízlés kérdése. Mi egy kevés káposztát, hagymát, répát és cukorborsót használtunk. A tészta pedig egyszerű spagetti tészta volt (mert ez volt otthon, és mert minek bonyolítani?).
Saját munkánk megkönnyítésének érdekében célszerű előre felvagdosni a zöldségeket, így csak folyamatosan adagolni kell a serpenyőbe. Szóval felvágjuk a zöldségeket (én csík mintát választottam) és feltesszük főni a tésztát.
A hagymát megpirítjuk egy kis olajon/vajon, megsózzuk, majd mikor elérte a kellő puhaságot és barnaságot, hozzádobjuk a répát, kicsit később a káposztát, a legvégén pedig a borsót. A fűszerezés szintén ízlés kérdése. Amit mi használtunk: só, bors, vegeta, és természetesen szójaszósz! Ha megfőtt a tészta, összekeverjük a zöldségekkel és picit még együtt pirítjuk őket. 

Szezámmagos csirke

Ehhez nem kell más, mint csirkemell (a mennyiség tőletek, illetve vendégeitek éhségétől függ), liszt, étkezési keményítő, olaj, tojás, sütőpor, , víz, ketchup, méz, chili/erős pista.
A husikat felkockázzuk falatnyi darabokra. Ez után elkészítjük a bunda tésztáját. Egy egész csirkemellhez kell kb 6 ek. liszt, 3 ek. étkezési keményítő, fél csomag sütőpor, 1 tojás, egy csipet só, 1 ek. olaj és annyit víz, hogy egy kicsit sűrűbb palacsintatészta-szerű masszát kapjunk. Ebbe beleborítjuk a husikat, átkeverjük, lehetőleg úgy, hogy mindenhol befedje őket a tészta. 
Majd az előre felforrósított olajban aranybarnára sütjük őket. (Figyelem! Villanytűzhely esetében ellenőrizzük, hogy bekapcsoltuk-e a gépezetet! Valamint nem érdemes egyenként pakolászni az olajba a husikat, ugyanilyen eredményesek - és hatékonyabbak - leszünk, ha kanállal belemerjük és az olajban kicsit szétválasztjuk őket.)
A mázat is érdemes a sütés előtt elkészíteni, így van idő kóstolgatni és alakítgatni rajta. Mi hasra ütés szerűen nyomtunk a tálba ketcsupot, mézet és erős pistát, és egy kevés őrölt chilit. A szezámmagot egy kicsit megpirítottuk, majd az egészet összekevertük.
A megsült csibéket még melegen átforgatjuk a mázban.

(Az eredeti receptet itt találtuk: http://olcso-receptek.hu/csirke/kinai-szezammagos-csirke/)

S akkor lessünk be a konyhába és a folyamatokba:









Jó étvágyat kívánunk! :)

2012. június 10., vasárnap

Lepkés citromtorta


Mindenáron sütni szerettem volna ma valamit. Vagyis nem sütni, hanem valami sütit készíteni. Szinte minden nap sütis kellékek között vagyok, így teljesen rám ragadt a süti készítési láz. A lázam első terméke ez a torta, amit az új lepkés kiszúrómmal díszítettem, sütés nélkül :D


Hozzávalók:
2 citrom
25 dkg porcukor
1 nagy doboz tejföl
1 vaníliás cukor
2 zacsi habpor
2 zacsi babapiskóta
4 dl tej
1 zacsi habfix


Elkészítés:
3 dl tejben kemény habbá vered a habporokat. Én tettem hozzá habfixet is, hogy keményebb legyen a krém, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. (következőleg zseléfix port is teszek a krémbe és akkor tényleg beton lesz)  A kész habhoz hozzáteszed a porcukrot, van.cukrot, a két citrom reszelt héját, az egyik citrom levét (szerintem mindkettő is hozzámehet, ha valaki nagyon citromosan szereti) és a tejfölt. Lesz belőle egy viszonylag sűrű masszád.
A maradék tejjel megkenegeted a babapéket. Alulra babapé, fölé krém stb. Kb. 4-5 órára hűtőbe kell tenni, hogy szép szilárd legyen.
Érdemes kapcsos tortaformát használni hozzá, mert azt csak le kell csatolni és könnyen szeletelhető. Bár tortakarikával se lehet elrontani. Nekem a fenti hozzávalók egy 22 cm-es tortához lettek elegendőek.


Lepkék:
Hagytam egy kis krémet, abba tettem ételszínezőt, persze a Tescós 81 Ft-os sose lesz piros, sőt bármihez teszed mindent felhígít, na, de ez volt itthon... Az előzetes elvárásoknak megfelelően felhígította a krémet, de a itthoni fogyasztáshoz díszítésnek megfelelt. Belemártottam a kiszúróm végét, amire ragadt annyi krém, hogy a fehéren nyomot hagyjon. Ezzel kijelöltem a lepkék helyét, majd kiskanállal feltöltöttem azokat, amik szimpik voltak. Kicsit nyomi lett a feltöltés, de már nem volt idő piszmogni :D

Citromra fel!